Olvasási idő: 4 perc
Vágy-cél-terv-elhatározás-döntés-végrehajtás-célbaérés. Nagy vonalakban így néz ki egy akármilyen sikersztori váza.
Nagy vonalakban.
Az igazság az, hogy bármiben is értem el sikert az eddigi életem során, valamilyen vargabetű, oldalhajtás, megbicsaklás, akár pofára esés mindig színesítette a képet. Mintha igényeltem volna, de tényleg.
Amikor eldöntöd, hogy ez bizony így nem mehet tovább, és ha törik, ha szakad, le fogsz fogyni, sokszor végtelen erőt érzel magadban, ami az első hetekben rendületlenül ott áll melletted. Szinte üstökösként száguldasz el egy-egy kísértés mellett, kikacagva még a jelentéktelen cincogásnak tűnő csalogató énekét is. Durva, hogy hirtelen milyen elszántnak, erősnek és sikeresnek tudjuk magunkat érezni ilyenkor, nem?
Már-már azt sem értjük, eddig mi tartott vissza…
Általában napok, maximum hetek választanak el attól, hogy szembesülj a büdös, rideg valósággal. A kísértések bizony kurva szépen énekelnek, harsognak, csalogatnak, hívogatnak. Úton-útfélen szembe jönnek (hiszen minden boltban csak neked pakolták ki az összes csokit és chipset is). Az elhatározásaink ilyenkor gyakran meginognak. Ez a legveszélyesebb időszak, itt a legkönnyebb feladni.
Az újévi fogadalmad is itt járhat most nagyjából.
Jól vigyázz, mert a sima, üstökösségmentes hétköznapokban az egész egy pillanaton múlik, ennyin áll vagy bukik minden. A döntés pillanatán. Mutatom is a tapasztalataimat:
Tegyük fel, hogy van egy kajaterved a napra. Grammra pontosan, akár előre kimérve, dobozolva. Ez olyan, mint egy indításgátló az autóban: sokat tesz hozzá a védelemhez, de sajnos nem kijátszhatatlan. Hidd el, a kísértések meg is próbálják kijátszani. Valamikor késő délután érkezik felpattanó szikraként a vágy: úgy ennél egy hamburgert. El is képzeled, érzed az orrodban az illatát, a szádban az ízét, a gyomrodban a vágyott melegséget és teltségérzetet, de azonnal bekapcsol a bűntudat is, hiszen ez a tétel nem szerepel az aznapi tervedben, akárhogy is keresed. Sőt, így késő délután már sakkozni sem tudsz úgy, hogy meg is ehesd a hamburgert, és kereten belül is maradj. Fasza.
Na, és itt kell észnél lenni. Erre a pillanatra mondom azt mindig, hogy
itt a szív helyett az észnek kell teret kapnia,
máskülönben garantált az elvérzés. Ide vágyak helyett érvek kellenek.
Ugyanis ebben az egy pillanatban hirtelen életre kap a délutáni kábulatba süllyedt tudatunk, és brutális sebességű kampányba kezd annak érdekében, hogy a szívünket kielégítő döntést hozzunk. Újra gyermekké válunk, és egy pillanat alatt keverednek feloldhatatlannak tűnő konfliktusba a rövid- és közép/hosszútávú vágyaink. A hamburger öröme most? A nőiségem/férfiasságom megélése jövőre?
Majd holnap kevesebbet eszel, rendbehozod. Nem fogod.
Nem is ettem ma olyan sokat, igazán megérdemlem, és bele is fér. De nem fér.
Reggelig sorolhatnám a dumákat, amiket te találsz ki, és te is kajálsz be saját magadtól. Persze ne hidd, hogy én nem ugyanezt csináltam évekig...
Megértem, ha legtöbbször ilyenkor rossz döntést hozol. Az én sikerem is azon múlott, hogy ezekben a helyzetekben milyen döntést hoztam, és az eredményeim azt mutatják, hogy elégszer hoztam jó döntést. Ráadásul ugyanazzal a mechanizmussal, amit magamon fejlesztettem ki, ami több ezerszer bizonyított a saját életemben, és már a mentoráltjaim életében is – feltéve hogy elvégezték az amúgy pofonegyszerű feladatot.
Érdekel a hogyan?
Akkor írj most azonnal! Szívesen támogatlak ezen az úton a tapasztalataimmal és a szeretetteljes következetességemmel. Csak az időt ne húzd tovább. Soha sem lesz könnyebb.