A kövér, dagadt, vagy ha úgy szimpatikusabb, túlsúlyos emberek túlnyomó része előbb-utóbb elkeseredetté válik. A testi és a lelki teher együttesen sodor ebbe az állapotba. 

Túlsúlyos.

Sajnos már gyerekként tudtam, mit jelent ez a szó. 12 lehettem (1997), amikor Édesanyám elvitt a gyermekorvosunkhoz, Kati nénihez (akit innen is puszilok, mert a mai napig szeretettel emlékszem rá), mert a „nyári háj” nem akart lemenni. 

„Hiszen évekig elcsesztem, zabáltam, punnyadtam, meghíztam. Hibáztam, aminek következményei lettek. Eltorzult a testem, összetört az önbecsülésem, szenvedtem, vinnyogtam, és még többet zabáltam.”

Az ember gyarló. Az összes :-) Utálatos dolog ez, mert közben mindannyian kergetünk álmokat, aztán némelyiktől lelkesek leszünk, és teszünk mindenféle fogadalmakat. Sokszor el is kezdjük a cselekvést nagy elánnal, de legtöbbször felkészületlenül. A felkészületlenség pedig maga a bukás.